Mutatósabb, mint valaha – Frissült a Nissan X-Trail

Nissan X-Trail nemzetközi menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén nem csak a Qashqai, hanem a testvérmodell X-Trail is ráncfelvarrást kapott. A 2013-ban érkezett modell tavaly már frissült, idén még tovább javítottak rajta. Miért volt erre szükség? Ez is kiderül!


Nem lazsálnak sokat a Nissannál, sorra újítják meg a legsikeresebb modelleket. Idén nem csak a Qashqai, hanem a tavaly szintén frissített X-Trail is ráncfelvarrást kapott. A múlt évi technikai újítás során új dízelmotor érkezett a japánok legnépszerűbb modelljébe, idén viszont a külső és belső is látványos változtatásokon ment keresztül. A márka elsőszámú képviselője 2000-es bemutatása után - Az USA-t is beleérve, ahol Rouge néven kapható - több mint 3,7 millió darabban kelt el. Ebből félmillió jutott Európára, ahol a modell továbbra is kiugró sikerességnek örvend, a Qashqai 1,24 milliójától persze bőven elmarad. 2013-ban érkezett a harmadik generáció, amely idén nyáron kapott komolyabb ráncfelvarrást. Lássuk, mi változott!
Hirdetés

Nissan X-Trail, 2017 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4690 1820 1710 2705 565


Az öt- vagy hétüléses crossoveren végre nem nagyítóval kell keresni az újdonságokat, mint egyes modelleken. Azonnal szembetűnik, hogy ez teljesen más, mint az előd, egyesek akár még azt is hihetik, hogy egy teljesen új generáció. Egyes német márkáknál legalábbis simán el lehetne sütni, hogy ez egy új generáció. A "V-motion hűtőrács" új, sportosabb, határozottabb formát öltött, az alatta futó lökhárító is teljes egészében megújult, beleértve a ködlámpák formáját is. A fényszórók formája maradt, a búra alatt lévő dizájn szintén változott, ami ugyancsak a sportosság felé tereli a megjelenést. Nem csak megjelenésileg, technikailag is hozott újdonságokat a lámpa.

Amellett, hogy teljesen ledes, adaptív is, dinamikus módon világítja meg a kanyarokat a sebesség és a kormányszög függvényében. Összességében igen dögös és minden eddiginél harmonikusabb lett a szemből nézet, ezt nem tagadhatja senki. Oldalnézetből a leginkább szembetűnő újdonság az ajtók alatt végigfutó króm díszléc. A felnik között is találunk új formát, ami szintén szépíti az oldalnézeti képet. Hátul új, krómdíszítéssel tűzdelt lökhárító és új, szintén ledes lámpatestek találhatók. Kívül tehát alig maradt olyan nézete az X-Trailnek, ahol ne lett volna valamilyen apró változtatás. Odabent már kicsit árnyaltabb a helyzet.

Kezdetektől fogva nem voltam kibékülve az X-Trail kormányának formájával. Úgy tűnik, nem voltam egyedül, ugyanis a faceliftek során sokszor a visszajelzések alapján végzik el a változtatásokat. Az ódivatú kormány végre eltűnt és egy igen látványos tekergetni való vette át a helyét. D alakú, azaz alul csapott, ami sportos kinézetű, emellett pedig még a beszállást is megkönnyíti. Nem meglepő, hogy milliméterre ugyanazt kapta meg, mint a megújult Qashqai. Nem baj ez, a lényeg, hogy ütősen néz ki végre. Nem csak a vezető előtti tér módosult ám. Új, finomabb és steppelt bőrkárpitot kapott a belső, több helyen finomítottak az anyagminőségen, hogy még prémiumosabb legyen az utastér. Az első mellett a hátsó ülésekre - a harmadik sort kivéve - kérhetünk ülésfűtést.

Kényelmi extraként már korábban is elérhető volt az elektromos csomagtérajtó-mozgatás, ez most automatikus, pontosabban kéz nélkül is kezelhető funkciót kapott: elegendő a hátsó lökhárító alá rúgni és máris nyílik. A csomagtér egyébként minimálisan, 550-ről 565 literre nőtt, amely 4 liter híján 2000 literesre bővíthető. A zene kedvelői mostantól akár Bose hangrendszeren keresztül is élvezhetik kedvencüket. 2018-ban a ProPILOT technikát is megkapja az X-Trail, amellyel autópályán akár sűrű forgalomban, akár nagy sebességű utazásnál képes a kormányzás, a gáz és fék kezelésére, amennyiben nincs szükség sávváltásra. Most először érhető el a hátsó keresztirányú forgalmat figyelő asszisztens is, amely nehezen belátható tolatásoknál lesz nagy hasznunkra.

2013 óta most érzeni azt, hogy végre minden tekintetben összeállt az X-Trail. Az osztrák menetpróbán 2,0 literes dízellel és manuális váltóval próbáltuk 4x4 hajtással. A murvás, kavicsos, hegyi - privát rally versenyekre is használt - útszakaszon jól vette az akadályokat, közepes offroadozás során sem izzadt meg. Vezetni ezzel a váltóval élmény, jól egyben van az autó, nem csörög, nem zörög, még rossz úton sem. Kell bele a kétliteres blokk, a 130 lóerős 1,6-os talán már kevés ehhez a kasztnihoz. Idehaza felszereltségtől függően 7,29 milliótól 12,9 millióig terjed a listaár. Erősen ajánlott a kézi váltó és az erősebb dízel választása, amely a legkedvezőbb esetben is kicsivel 10 millió feletti értékről indul. Nem kevés pénz, de ennyiért a frissített X-Trail egészen biztos, hogy jó választás lesz.

Nissan X-Trail, 2017 - műszaki adatok
DIG-T 160 1.6 dCi 130 2.0 dCi
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1461 1598 1995
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 (CVT) kézi/6 (CVT)
Teljesítmény [LE (1/min)] 163 (5600) 130 (4000) 177 (3750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 240 (2000-4000) 320 (1750) 380 (2000)
Gyorsulás 0-100 km/h 9,7 10,5 (11,4), 4WD: 11,0 9,6 (9,4), 4WD: 10,0
Végsebesség [km/h] 200 188 (180), 4WD: 186 204 (199), 4WD: 196
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 6,2 4,9 (5,1), 4WD: 5,3 5,6 (5,6), 4WD: 6,0
CO2-kibocsátás [g/km] 145 129 (135), 4WD: 139 149 (148), 4WD: 158

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?