Keresztre feszítve – Opel Crossland X

Opel Crossland X Innovation B1.2XHT MT6 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nehéz Opelként nézni a Crossland X-re, pláne úgy, hogy a motorteret felnyitva rám ordít egy oroszlán. Ennél az Opel sokkal finomabban tudná azt, amit csinálnia kell.


A sors fintora. Valamiért egyelőre engem tisztelt meg a sors azzal, hogy közelebbről ismerkedhessek az első francia Opellel. Próbáltam a nemzetközi bemutatón és a Grandland X hazai premierjére tartó úton is egy Crossland X hátsó ülésén írtam a CVT váltós Swift tesztjét Pozsonyig. Nincs különösebb vonzódásom a márka iránt, egyszerűen csak így jártam. Azt persze bátran mondhatom, hogy egy Opellel mindig jó közlekedni, egységesen masszívak, jó a biztonságérzet, és úgy összességében kényelmesek és megvan az az érzésünk, hogy van benne anyag. A Crossland X használata közben ezeket az érzéseket akarjuk tapasztalni, mert hát egy Opel, de erről tegyünk le.
Csigazabáló. Nem, a villám mögött semmiféle német technikát nem találunk, minden francia. Jó, ez nem igaz, nyilván van benne több GM alkatrész is, mint például a gépháztető teleszkópja, de semmi komoly. A padlólemez ugyanaz, mint amire a Peugeot 2008 épül, és amit a nemrég bemutatkozott Citroën C3 Aircross alatt is találhatunk. Tehát masszívan a PSA csoport termékéről van szó, Zaragozából, a motorok, a futómű, az elektronika, minden az. Ilyen tekintetben nehéz Opelként tesztelni, hát még milyen nehéz lehet a márkának eladni. Nem akarok rosszmájú lenni, de erősen kilóg a kínálatból, pláne úgy, hogy a Mokka X-et készül kitúrni, ami autóként sokkal komolyabbnak nevezhető. Masszívabb, vastagabb, lehet alatta összkerékhajás is, de sajnos nehezebb, ezért mindegyik motorral többet is fogyaszt és az összkerékre ma már nem sok vásárlónak van szüksége. Méretben pedig elég közel állnak egymáshoz, de odabent a Crossland X tágasabb, jóval.
Nehéz ügy. A Crossland X minden eddigi Merivánál praktikusabbnak és tágasabbnak tűnik, így utódnak nem is lenne rossz. Felárért tologatható is lehet a hátsó üléssor, meg 60:40 arányban oszthatóak a támlák, duplapadlós csomagtér és még néhány apróság is van. Ami kimondottan tetszik a beltérben, az a két első ülés, amik AGR tanúsítványos állítható ülőlapos kivitelben is rendelhetőek, van egész korrekt, ám nem állítható könyöklő is. Hely is akad bőven, a fejtér óriási és az ülés meg a kormány is elég tág határok között állítható, mindenki megtalálja benne a helyét. Különös érzés vezetni, a dizájn opeles, a kezelőszervek is azok, viszont mindennek van egy furcsa érzete. Mintha szorulna a hatfokozatú kézi váltó kapcsolója, a bajuszkapcsolók, a gombok. Persze, hát ez mind ugyanolyan laza, lötyögős, mint egy Peugeot-ban! Vagyis nem, mert itt mindent kicsit elnehezítettek, meghúztak, megigazítottak, hogy ne legyen olyan borzasztó, így viszont egyikhez sem hasonlítható.
Hirdetés

Ez most dízel? Nem, csak a hangja, meg a karaktere, de nagyon durván. A háromhengeres turbós 1,2-es benzines PSA termék, pont olyan a hangja és a viselkedése, mint a Volkswagen csoport háromhengeres dízeles motorjáé. Hörög, morog, csattog és a turbónyomás érkezéséig nem történik semmi, onnantól viszont hirtelen húz. Jól megy, azzal egyáltalán nincs gond, hiszen 130 lóerőre húzták az apró motort, de folyton az volt az érzésem, hogy ez bizony így túl van feszítve. Milyen szép volna, ha Opel motorokkal is elérhető lenne, mondjuk az 1,0 literes háromhengeressel, 115 lóerejével az is vinné így és messze nem lenne ennyire borzasztó a karaktere. De sajnos ez francia, ahogy az 1,6-os dízel is, hiába van az Opelnek is pont akkora gázolajosa. Nem akarom sokat szidni, hiszen így is 7,4 literes fogyasztást adott, ami ilyen túlhúzott teljesítménynél teljesen elfogadható. Azzal kell számolni, hogy lehet egy motor apró és háromhengeres, ha 130 lóerőt hoztak ki belőle, az nem fog keveset enni.
Kisautós. Nem csak a padlólemez, a futómű is kisautós. Nagy a beltér, öten bőven elférnek benne és a 410 literes csomagtérbe is bőségesen pakolhatunk, de már három, vagy négy embertől is megőrül a futómű. Egyenesben nincs gond, de kanyarban már bizonytalan, ha még úthibát is elkapunk, amire hazánkban elég nagy az esély, ugyanazt fogjuk érezni, mint a Peugeot 3008-nál, hogy egyszerűen összerogyik. Csöndes egyébként, a zajkomfort elég jó, a meleg kint tartása már kevésbé megy neki ilyen jól. Igaz, a tesztautó üvegtetős kivitel, viszont az Opelnél nincs, nem is volt és nem is lesz nyitható panorámatető – ezen mondjuk meglepődtem a Grandland X bemutatóján, hogy még azon se lesz, holott a 3008-ason nyitható. Egy elhúzható roló van csak rajta, de az is fényáteresztő, így teljesen sosem sötétíthetünk be, ezzel a tűző napnak egyszerű dolga van, hogy felforrósítsa az utasteret. A klíma egyébként acélos, hamar képes lehűteni az utasteret.
Modern felszereltség. Tulajdonképpen semmi nem maradt le, ami ma már alapnak is nevezhető. Van tempomat, parkolássegéd, holttér-figyelő, sávelhagyás-figyelő és még head-up display is, a külön lapra vetítős, de legalább van. Ügyes a navigáció is, maga a menürendszer viszont szokást és tanulást igényel. Van OnStar szolgáltatás is, meg persze ülésfűtés és egy rakás csatlakozó. Az anyagok olyanok, mint bármelyik új franciában, a szagok sem mások. Tudom, sokan szeretik a francia autókat, és sokan az Opeleket, de általában ez a két tábor nem talál közös nevezőre. Mondjuk, aki eddig franciás volt, mostantól szó nélkül bevállalhatja majd az Opeleket is, akinek eddig a villámos márkához húzott a szíve, annak inkább csak az új Insignia maradt. Élvezze ki, ki tudja, milyen lesz a következő.
Értékelés
Pozitív
Érzésre jobban összerakott, mint a PSA termékek, csinos megjelenés, tágas és kényelmes utastér, vállalható fogyasztás
Negatív
Hangos, rossz karakterű benzinmotor, különös érzetű kezelőszervek, egyszerű futómű, nincsenek Opel motorok
Árak
Tesztmodell alapára
4 445 000 Ft (2017.07.24.)
Tesztautó ára
6 735 000 Ft (2017.07.24.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
230 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,1 s
Végsebesség:
206 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4212 mm
Szélesség:
1765 mm
Magasság:
1605 mm
Saját tömeg:
1199 kg
Össztömeg:
1790 kg
Terhelhetőség:
591 kg
Tengelytáv:
2604 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű-crossover
Csomagtér:
410-1255 l
Belső szélesség elöl:
1410 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
900-1000 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
500-505 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
870 mm
Csomagtér hossza:
720 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1470 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
880 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
hatfokozatú kézi
Nyomaték:
230 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
206 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,1 s
CO2-kibocsátás:
116 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,4 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:17
    Permalink

    az erőltetett CROSSLANd X megnevezés szörnyű, a suzitól sikerült kimazsolázni a “cross”t és az X-et is… de akkor inkább SXCROSS, mert a motorja japán, 5 litert fogyaszt és hazai gyártású és olcsóbb a 3 hengerese sokkal!!!

  • 2017.10.27. at 16:17
    Permalink

    Gratulálok, ez sajnos a szokásos szint al esett Tamás, sokkal.
    Az állítások valóságtartalmát hagyjuk hogy sok helyen túlzó, de a tálalás meg egyáltalán nem illik az autonavigator-hoz.

    -Ennél az Opel sokkal finomabban tudná azt (Mokka?)
    -Azt persze bátran mondhatom, hogy egy Opellel mindig jó közlekedni, (J Astra, Adam például, vagy Mokka?)
    -Persze, hát ez mind ugyanolyan laza, lötyögős, mint egy Peugeot-ban! (Ültem pár PSA és Opel termékben az elmúlt 10 évből; furcsa, én és a sajtó nagyrésze sem látja azért ilyen borzasztónak – bezzeg egy jó kis japánban milyen finomak a kezelőszervek, ugye?)
    -, de nagyon durván (?)
    -de folyton az volt az érzésem, hogy ez bizony így túl van feszítve. (??? Azt hittem az ezres 125 lovas Ford vagy 129 lovas Honda motor inkább az, de elnézést, jegyzem inkább ezt)
    -mondjuk az 1,0 literes háromhengeressel, 115 lóerejével az is vinné így (Bizonyosan)
    -túlhúzott… Persze, litertelejsítményt nézve egy hipotetikus 1.2es opel motor 138 lovas lenne, meg van 81 és 110 lovas változata is a puretechnek; de hát jobb hülyeségeket írni 😉 )

    Én maradnék inkább a tényeknél, és a fikázás nélküli véleményformálásnál, szerintem célravezetőbb 🙂

  • 2017.10.27. at 16:17
    Permalink

    Kedves Hamvas Tamás, ilyen tahó módon arcunkba tolt zsigeri előítélettel ritkán lehet találkozni. Még szerencse hogy nincs különösebb vonzódása a márka iránt, mert el sem merem képzelni, akkor mit írt volna. Szerintem maga is tudja, hogy ez nem újságírás. Nincs kedve inkább mással foglalkozni? Mindannyian profitálnánk belőle. (Ez a cikk annyira jól sikerült, hogy ha én lennék a főnöke, holnap már nem is kellene bejönnie.)

  • 2017.10.27. at 16:17
    Permalink

    Ez a házasság olyan, minhta kést forgattak volna meg az Opel szívében ezt mindenki tudja, innen csak lefele vezet út. Silányítás, olcsósítás, egységesítés, átfazonírozva egy már meglévő model. A”jó” francia dízeleknek meg kb holnap vége…

  • 2017.10.27. at 16:17
    Permalink

    Egyetértek, az egész cikk csak arról szól hogy minden ami francia benne az szar, és a régi opel sokkal jobb volt.
    Ha olyan marha jó volt miért szabadult tőle a GM? És egyáltalán, mennyire is volt az német meg opel? Mert tudtommal sokkal inkább volt már olasz, ha meg valaki megbízhatóságban alá tud tenni a francia autógyártásnak akkor azok pont az olaszok.

    Ha az ilyen szubjetkív hozzáállás elfogadott akár én is lehetnék autós újságíró…

  • 2017.10.27. at 16:17
    Permalink

    Szívesen olvastam volna az autóról is valamit, nem csak arról, hogy a Peugeot milyen szar.
    De nézhetjük a másik oldalról is. Lehet, hogy az Opel jó autó, de valahogy mégse kell a népnek, ezért aztán megvette a PSA, aki ezek szerint olyan autókat gyárt, amit el is lehet adni. Ebből a bevételből aztán telt megvásárolni az überdojcs Opelt. Ez inkább a GM-Opelnek kínos.

Vélemény, hozzászólás?