Csak erős idegzetűeknek: alig tudták kinyírni a Lexus motorját

Normál üzemben örökkévaló az első Lexus LS V8-asa. Mit bír, ha gyilkolják?

Közel 30 éves az első Lexus LS, az a modell, amivel a Toyota prémiummárkája indult. Tartósságával etalon, ugyanakkor már a tuningőrültek is rárepültek.

1989-ben egyetlen motorral, az 1UZ-FE kódot viselő 4,0 literes V8-assal debütált az első Lexus, az LS400

1989-ben egyetlen motorral, az 1UZ-FE kódot viselő 4,0 literes V8-assal debütált az első Lexus, az LS400

A Lexus 1989-ben, azaz 28 évvel ezelőtt jelent meg első, akkor egyetlen típusával. Az F1 kódjelű, eredeti LS400 teljesen önálló műszaki alapokra, költségvetési megszorítások nélkül épült, a cél a legjobb luxuslimuzin megteremtése volt.

A felülmúlhatatlan minőség meghatározója volt az LS 4,0 literes, V8-as benzinmotorja. Az 1UZ-FE kódjelű benzinmotort egy versenymotor igényességével (a későbbi, lehetséges motorsport-felhasználást nem kizárva) tervezték meg, ám mivel teljesítményét 251 lóerőben, nyomatékát 353 Nm-ben limitálták, gyakorlatilag az örökkévalóságnak készült. A motor egy későbbi kivitelét a megjelenése utáni három évben újra és újra a világ tíz legjobb motorja közé választotta be a Ward’s Auto. A változó szelepvezérlésű verzió a Lexus későbbi típusaiban és a Toyota belpiacos luxusmodelljeiben egyaránt helyet kapott; hajómotorként éppúgy használták, mint a Le Mans-i versenyautó 600 lóerőre felhúzott erőforrásaként.

Gyárilag 251 lóerő, 353 Nm a Lexus első V8-as motorja, gyárilag 600 lóerőig húzták a Le Mans versenyautó számára. A tuningfanatikusok számára is jó alap, ám vannak, akik inkább cserélik, előtte pedig akár rituálisan végzik ki

Gyárilag 251 lóerő, 353 Nm a Lexus első V8-as motorja, gyárilag 600 lóerőig húzták a Le Mans versenyautó számára. A tuningfanatikusok számára is jó alap, ám vannak, akik inkább cserélik, előtte pedig akár rituálisan végzik ki

Ami az eredeti felhasználást illeti, az első generációs Lexus LS400 rajongói klubjai számos olyan típust tartanak számon szerte a világon, amelyek egymilliónál is több kilométert tettek meg eredeti motorjukkal. Ekkora futásteljesítmény után természetesen már kíméletesen illik bánni a matuzsálemekkel. Ha valakinek ez nem felel meg, a tuningpiacon számos nagyteljesítményű erőforrást talál, s az LS-ekbe ilyenek is szép számmal kerülnek.

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sZXh1cw==

Működőképes motort azonban a tuningfanatikusok sem szívesen cserélnek le, a bontott motoroknak pedig épp elnyűhetetlenségük miatt nincs komoly piaca. Az LS-tuningolás egyik rituáléja ezért a motor-eutanázia néven is ismert motorgyilkosság, amelynek során az erőforrás még egyszer utoljára minden erejét bedobja. Például álló helyzetben, gumifüstölésre, amikor "komolyabb" sportkocsik általában kigyulladnak, jobb esetben motorjuk szimplán besül az elégtelen hűtés miatt. Ez a recept általában működik, az 1UZ-FE blokkot azonban más fából faragták: az alábbi videóból kiderül, hogy az autó kegyetlen gazdái egy ponton majdnem feladták a kínzást, mert maguk sem hitték el, hogy mi mindent bír ki az LS legendás motorja. Végül győzött a hülyeség, az értelmetlen pusztítás. Az alábbi videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Cikk galériája

További cikkek