Bemutatkozott a Ferrari 488 Challenge

Új, már turbós modellt kap a Ferrari Challenge

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Versenyautó készült a Ferrari 488 GTB V8-ból. A Ferrari Challenge első turbós pályaautója lesz, ezzel történelmet ír a friss olasz.


Két éve már, hogy hazánkban is járt a Ferrari Racing Days. Akkor volt szerencsénk személyesen is találkozni a Ferrari Challenge európai mezőnyével. Az 1992-ben debütáló bajnokság tulajdonképpen a Ferrari egyik nevelőszériája azoknak a pilótáknak, akik a GT-autók és prototípusok világában képzelik el karrierjüket. Indulásuk óta több mint 1000 versenyen, több mint 1000 pilótán vannak túl, és már a világ három kontinensén jelen vannak. Az innen kikerülő tehetségek Grand-Am, IMSA vagy FIA WEC csapatokhoz kerülnek, így néhány Le Mans-i 24 órás győzelem is köthető itt nevelkedett pilótákhoz.
Hirdetés
Nos, ez a bajnokság kap most új technikákat, ezzel lecserélve a jelenlegi Ferrari 458 Challenge EVO flottát. Bemutatkozott ugyanis az új 488 Challenge, amit az utcai modell gyári 3,9 literes, 670 lóerős V8-asa fog hajtani. Ezzel ő lesz az első turbós modell a sorozat történetében. A fioranoi tesztpályán máris elvette az előd rekordját - 1:15:5-ös köridővel. Az utcai 488 GTB V8-hoz képest változás az optimalizált motorvezérlés és az F1 DCT váltó rövidebb áttételezése. Fejlesztettek a kipörgésgátlón és az aerodinamikán is. Az új nagy-szárny önmagában 9%-kal növeli a stabilitást az elődhöz képest. Remélhetőleg hamarosan nálunk is debütálnak az új pálya-Ferrarik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?